A következő másodpercben a két fiú egy ketrecben találta magát, Morgolot pedig távozott, akaratlanul is magával sodorva a láthatatlan kislányt.

Sanci a tükörre nézett, s meglepetésében nagyot kiáltott. A tükörből, saját képmása helyett, egy apró teremtmény integetett vidáman. Egy egészen kicsi leányka, áttetsző szárnyakkal a vállán.

- Gyere kicsim! – szólt kedvesen egy édesanya 4 év körüli kislányának, aki váratlanul megállt a járdán, és lehajtott fejjel nézett maga elé.
- Nem szeretnék. – mondta a lányka.
- Miért? – kérdezte édesanyja – Mit szeretnél?
- Én nem szeretek semmit. – mondta a kicsi szomorúan.

Milyen különös az élet adok-kapok egyensúlya!
Ma elbizonytalanodtam a helyes iránnyal kapcsolatban a belváros egyik aluljárórendszerében, és segítséget kellett kérnem.
Miután megtaláltam, amit kerestem, a hasznos útbaigazításnak köszönhetően, dolgom végeztével hazaindultam.

A hattyúk akkor jöttek, amikor az emberek zöme már hazament. Heten voltak – egy család. Mi sem voltunk sokkal többen, mint ők.
Csendesen közeledtek ~ az apa elöl úszott, mutatva és megszabva az irányt, az anya pedig elvegyült az öt kicsi között.
Kiúsztak egészen a partig, karnyújtásnyira lubickoltak tőlünk a víz szélén.

Vonatra szálltunk. Irtóztató tömeg volt. A dohányzófülkében egyáltalán nem jutott szabad hely, a nemdohányzóban pedig csak egy kerekded asszonyság mellé tudtam bepréselni szintén kerekded hátsómat.
Mint a kisgyermek, akinek lerombolták a homokvárát, toporzékolni tudtam volna az indulattól, ahogy szertefoszlani láttam a kényelmes utazásról dédelgetett álmomat.

Egy villanás a tükörben, rémült nyilallás a szívben, majd kétségbeesett hajsza a fejtetőn. Megvan. Megpillantom újra az első ősz hajszálat fejem búbján. Tovább kutatok, de többet nem találok, visszatérek hát az ezüst úttörőhöz. Kitépem, mintha ezzel meg nem történtté tehetnék valamit.

Elengedni a jól ismert kezeket, melyek négy évig vezettek, és kibontakozni az összekapaszkodott botladozásból. A szabad felelőtlenségből az első döntés útjára lépni. Elhagyni a biztonságos sodrást, evezőt ragadva, és önállóan húzni. – Mindez fájdalmas vállalkozás.

M. Úr mindig attól rettegett, hogy álmában betör hozzá valaki; kirabolja, megtámadja, vagy akár meg is öli, s mint ahogy az gyakran előfordul, félelmeinkkel saját fejünkre idézzük félelmünk tárgyát, M. Úr is így járt.

Érdes-karcos világunkban egy törékeny, sérülékeny üveggolyóra akadtam.
Egy olyan üzletet találtam, melynek célja még ebben a kapzsi, profitorientált világban is az önzetlen szolgálat. Az üzlet filozófiája a szeretetre épül, és az egyetemes emberi normarendszerre, akkor, amikor lassan már a normaszegés válik általánosan elfogadottá, azaz normává.

Évek óta bérlettel utazom, de ebben a hónapban úgy döntöttem, hogy gazdaságosabb, ha egy csomag jegyet vásárolok, mert ritkán kell használnom a tömegközlekedési eszközöket. A jegykezeléshez azonban még nem szoktam hozzá, így, bár ott lapult a táskámban egy tucat jegy, mégsem használtam, amikor néhány megállónyit buszoztam.

- Nézd, ott egy sün! Menjünk hozzá közelebb!
- Össze fog gömbölyödni, vagy elszalad.
- Nem baj. Azért próbáljuk meg! Menjünk lassan!
- Mintha észre se venne…
- Nem fél tőlünk.
- Nem. Pedig óvatosabb is lehetne itt az emberek között.
- Rátapadt egy papírfecni a tüskéire, leveszem.
- Nem hiszem, hogy sikerül. El fog szaladni…

Egyszer régen, réges-régen, a varázslatok idejében, szép országunknak szívében állt egy aranypalota. Ebben a palotában egy jólelkű öreg gróf lakott, akit mindenki csak Simon apónak hívott. Kilenc gyermeke volt a grófnak, s a kis Lenke volt mind között a legifjabb.

Amióta csak megvettük az autót, rendszeresen kapcsolom be és ki a biztonsági övet, be- illetve kiszálláskor. Rutinná vált a mozdulat, olyan cselekedetté, amit nem mérlegel az ember, csupán, mint tanult reflexet, végrehajtja.
Most azonban hiba csúszott a rendszerbe.

Dohányos vagyok, ne vessetek meg!

- Bólintóni egy igen aprócska lény, aki ott lakik a füled mögötti kispolcon – mondta nagymama Ancsinak, az unokájának, aki éppen akkor vackolódott el ágyában, felkészülve az ebéd utáni szunyókálásra.

Tojáshéjjal a hátsómon, egy zárt, kicsiny falu leánykájaként kerültem Szegedre, a Nagy Világba, ahol nem csupán az egyetem professzorai tartogattak számomra tanulnivalót…
Hamarosan megismerkedtem Tamással. Kedves fiú volt, szinte első látásra megszerettük egymást. Nem szerelem volt ez, hanem mély, nemtelen szeretés.

Esténként, amikor egy kicsit elcsendesül körülöttem a világ, és nem csak körülöttem, de bennem is alacsonyabb fokozatra kapcsol az engem-hajtómű, gondolkodom.
Közben elszívok néhány szál cigarettát, és bár tucatszám hever öngyújtó szerte a lakásban, ilyenkor mindig gyufával gyújtok rá.

A szomszédunkkal közös erkélyre mentem ki cigizni, de megtorpantam, mert ott volt a szomszéd kisfiú.
Hatéves forma, nem ismerjük egymást, ritkán találkozunk.
Szappanbuborékokat fújt, és kerek szemekkel nézett a tovalibbenő törékeny gömbök után.
Bátortalanul megszólított:
- Látod milyen szép nagy? – mutatott az egyik buborékra.

A konyhában dolgozgattam, meglehetősen kedvetlenül, amikor váratlanul zajt hallottam odabentről. Ütemes kattogás-csattogás volt, mintha valaki egy kasztanyettával csattogna.
Először megrémített a gondolat, hogy mi lehet a hang forrása – hisz egyedül voltam otthon, aztán a kíváncsiságom mégis felülkerekedett az ijedelmen.

Áprilist mindenki a szeszélyességéről ismeri, és valóban, nagyon változatos a természete, mindig a hangulatától függ, hogy éppen hogyan viselkedik.

„Egy találmány születésének pillanata sohasem céltalan; az emberek mindig csak azt találják fel, amire szükségük van, és azt mindig fel is találják.”
Szerb Antal

„Egy találmány születésének pillanata sohasem céltalan; az emberek mindig csak azt találják fel, amire szükségük van, és azt mindig fel is találják.”
Szerb Antal

A farsangi jelmezbálok remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy kicsit kivetkőzhessünk hétköznapi énünkből, s jelmezt öltve másnak mutassuk magunkat, mint amilyenek vagyunk.

Sokszor ébredek haraggal a szívemben, ami megkeseríti a reggelemet. Haragszom ilyenkor minden élőre és élettelenre, ami arra kényszerít, hogy a bódító álomvilág mesés ringatását elhagyva a valóság kőkemény talajára lépjek.

árnyak hasítnak hangot bennem
körbevesznek
feléjük futni előlük
- ez sorsom -
elvéthetetlen

Kicsengettek az utolsó óráról. Kezdődik a vakáció! Dorina éppen most fejezte be a második osztályt, és nagyon várta már a nyári szünetet. Ezért aztán vidáman indult hazafelé.

Három téma - három forma

Sokszor nem is gondoljuk, hogy egy-egy szavunkkal mit adhatunk a másik embernek, és talán az a másik sem tudja pontosan, hogy mit kapott, legföljebb csak annyit érez, hogy kapott valamit.

Régi-régi "Félperces borzongások" című sorozatom három új, cseppet sem lélekemelő, annál inkább borzongató darabját kínálom olvasatra.
Az írások rövidek, de nem könnyedek.