„Barnasárga avar ágyban,
Hársfa alatt félhomályban,
Alszik a Nyár.”

Szavakon agyalok:
legyenek magyarok
s ha összeáll a sor
végén rím zakatol,

  "Szinte röppen pilláim alól éhes tekintetem:
   zöld tűágról csillogó hópelyhekre ül,"

Kigombolt szívvel
Hópihe
Karácsonyi történet

"..fáradt alkonyom súlyát nyögi az út széli pad,
hová pihenni vágyom, de talán halni megyek..."

Esőt suttog az éjszaka, holdfényre váró fák alatt egy alak lépked, szinte kiáltozik a céltalanság léptei alól. Furcsa, himbálódzó mozdulatokkal halad, az ember már-már tengeribeteg lesz csupán a látványtól.

"Ki tudja hány nehéz sóhaj
páráját zokogja rám
ez a hajnal szülte eső?"

"Sorsomat szóközzel írja az Isten,
semmibe mártott billentyű:
mit leír az nincsen."

Múlt sirató
Látomások
Pernye
Régi nyár
A sors hajóihoz

"Az irodalom virágos rét
úgy általában,
de jártam már ott is,
ahol szeméttelep."

"Üvegszilánkot sírnak a szemeid,
de ajkad összeszorítja a dac,
tollad tébolyultan üvölt,mégis néma maradsz,"

"Korhadó törzs, meztelen ágak
évgyűrűibe rejtve megannyi nyár,
avarba sírja bánatát a mának,
utolsó ősze lett ez, hej de kár!"

Nomád
Lehetnék
Nyári ég alatt
Holdat rajzol az éj

"A szép júliusba derékig állt a nyár
mikor az alkony fekete ágyat vetett,"

Napjaim
Eldobott kavics
Még itt vagyok

"Ide simul a Bükk-hegység lába,
mint alkonyi bíbor a nyári éjszakába,
a szép Hortobágynak itt van feje búbja
kinek sás haját a szél mosolyogva fújja."

Ingaléptű fakó hitem
Nem vágyom
A költőhöz
Egy marék kavics

Két éve a mai napon hunyt el Zenthe Ferenc a nemzet színésze.

"Szél vágja arcomba a szilánkos havat,
fájdalom ráncolja vörös arcomat,
a sors mulat?"

"...Mert fa vagyok én, melyben erdő lakik,
ezerszínű egymásba ölelő rengeteg,..."

Jelen - idő
Jégcsap a lét ereszén
Egy por
Elmosódó emlékek

Hallani szeretném
Őszi alkony
Fekete falakra írtam

"Szuszogón halk lélegzeted
Apád álmodban neveted,
Ki csak bámul, csordult könnye,
Te vagy lelke féltett gyöngye!"

Hársfámhoz
Az idő
Mikor…
Virágkönny
November

A fájdalom kelyhe
Soha nem lelem

"Szabadság!
Megannyi nemzedék sóvárgott utánad,
imádság
kérte, hogy honunk füvén járassad lábad,"

Még nem tudom
Nem vágyom
Hulló csillag /ilyen az ember/

"Betört ablakon rád ront a sötét,
magadhoz szorítod semmi kedved,
bámulod múltad málló ereszét,
már letenni kívánod kereszted."

Egy elmúló nyári nap
Meghalt egy csillag
Lepihen a Nap

"Kövérré lett zsák száját némaságra ítélve
Apró kezem madzaggal szorította el
A csomóval, mit Apám tanított, kicsit félve
Néztem a zsákon a kötést, hogyan remekel."