Csillagszemek

Szerzők és szerkesztők

........

A Horizont Vándorai

 

 

 

Készült 2007. júniusban a Hihetetlen Magazin "Elfelejtett világok titkai" című tudományos-fantasztikus novellaíró pályázatára.

Babonás Barci

 

 

„Arról nem szólt a fáma, hogy a papa születése időben mennyire esett közel ehhez a liesonhoz, de Barci mindig úgy képzelte, hogy ő a művész úr unokája lehet, és persze örökölte a tehetségét is.”

Fodros felhő

 

„Foltos felhő
Zöld levél
Pillantásod
Égig ér.”

Egy cserép muskátli

 

„Ámbár, amikor Kismihály elkiáltotta magát, hogy „idesanyám nyüves muskátlijai, hogy szárítsa rájuk a kertet is az Úristen!” akkor úgy rebbentek szét a hallgatózók a szélrózsa minden irányába, akárha tüzet fogott volna a szoknyájuk…”

Jelölt pillanat

 

 

„Kinyitom a szemem, a bennem muzsikáló fény rácsodálkozik a világ szépségére.”

Három vers

 

Tányér a földön
Egy lépéssel….
Éjszakai harangszó

Három nyúlfarok: innen is, onnan is – az életből

 

Legyünk naprakészek a politikában (is)
Páros szombat
A "nembeteg"

Ablak madarakkal

 

 

Egy újabb mosoly a ráncok közül…

Versek

 

Két vers, meg egy dal - mert muszáj mindig újítani kicsit! :))

A javasasszony

 

Egy újabb történet a "Mosoly a ráncok között" kötetből.

Lagzi gyertyafénnyel

Ez a történet a "Mosoly a ráncok között" kötetből számomra az egyik legkedvesebb. Fogadjátok szeretettel.

A sors vargabetűi

Három vers - apokalipszistól a szerelemig - jó sors, rossz sors, így vagy úgy, de mindegyikük a sorsról szól.

Kell az ünnep!

Bizony kell az ünnep, kell mindnyájunknak, ha bevalljuk, ha tagadjuk, szemérmes mosollyal elhárítjuk vagy lelkesen üdvözöljük.

Készülődik az ünnep - három vers

"...húrok pendülnek az égi gitáron,
ünnep közeleg"

Versek régről...

Böngészgetek a régi versek közt,
próbálom elvarrni a rojtos széleket,
de persze nem mindig lehet;
tű, cérna, toll és türelem kell hozzá,
meg egy kis képzelet...

A város

Ritkán írok szabadverset, de ez valahogy nem ment másképp. Vagy lehet, hogy csak tördelt próza? Majdnem három éve írtam, és még most is az egyik legkedvesebb...

A bicska

"Az emberek azt mondják, a fegyver képes ölni. Ne higyj nekik."
(Egy újabb történet a Mosoly a ráncok között kötetből)

Nyúlfarkak a városból

Négy kis nyúlfarok, megállított időpillanat - ahogy mondani szokták: a téma az utcán hever

Nádas-varázs

Nem szoktam kritikát írni. Ne tévesszen meg senkit, ez se az. Csak hát az élményt, ahogy az örömök mindegyikét, jólesik megosztani másokkal. Ezt teszem most.

Hívlak, Mester

"te adod a jövőt, mert te adtad a múltam"

Égre tekintő üzenet

Égre tekintő üzenet - a földről. Négy vers.

Árnyékunk, a történelem

Régen írtam ezt a "verset", most valahogy előkerült, s úgy gondoltam, megosztom veletek. Meg ne kérdezzétek tőlem, hogy milyen műfaj, mert esküszöm, én sem tudom. Legjobban talán az illik rá, hogy „hosszú vers az emlékekről”

Hideg csirke

Egy újabb szösszenet a "Mosoly a ráncok között" kötetből.

Tolerancia

"Mostanában sokat beszélnek a toleranciáról. Mi nem tudtuk, mi az. Mi csak egy falu voltunk, emberekkel, aki szeretik egymást."
(Mosoly a ráncok között)

A fejsze

Egy kedves novellám a Mosoly a ráncok között kötetből - mese az emlékek kincsestárából

A demo változat

Négy vers, négy hangulat: keserű, édes, szomorú és vidám.
Kinek-kinek ízlése szerint.

A varázsgyűrű

Arbukanador, a varázsló figurája nem hagy nyugodni, előbb-utóbb muszáj lesz írnom róla egy kötetre való mesét.

Állatokról - Emberekről

Három kis történet a "Mosoly a ráncok között" sorozatból

Elfogy az út - A küldetés - Bolondokháza belülről

Költő, vigyázz, benned is ég a tűz,
egy nap, lehet, a valóság elűz,
s rád is várnak a hófehér falak,
te döntöd el, a rácsok tőled óvnak,
vagy rád vigyázzanak.

Birinkó néne kutyái

Mosoly a ráncok között

Kell, hogy valakinek szüksége legyen az emberre. Néha a sors is megkegyelmez annak, akiről tudja, dolga van még idelent a földön.

Belépés

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Archives

szeptember 2010
vhkszecspszo
-2-101234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293012

Rólunk

   Hírek-rólunk

Megjelent:
Jószay Magdolna első önálló verseskönyve, Szívhang a kövek mögül címmel.
Kiadó: Z-Press Kiadó Kft.
A kötet 236 oldalon kereken 400 verset tartalmaz.
Érdeklődni:
ITT
Kedves Magdi, gratulálunk!


Megjelent:
Mester Györgyi - Gina negyedik novellásköte:
- Haláli (jó) történetek címmel.
Kiadó: Ad Librum
Gratulálunk!
A szerző új kötete, valamint:
- A legjavából,
- a Fehéren, feketén, és
- a Tisztítótűz
című könyvei megrendelhetők:
Itt


Megjelent:
Máté László - Winner regénye Családfa címmel. Kiadó:Zpress Kft, Ára: 2200 Ft. Megrendelhető: matelaszlo@chello.hu e-mail címen vagy a www.bookline.hu oldalon. Gratulálunk!


Megjelent:
Tóth János - Janus - negyedik verseskötete
A perc partján címmel.
A kötet az az elmúlt húsz év verseiből készített válogatást tartalmazza. Megrendelhető: janus@mezocsat.hu Gratulálunk!


Megjelent:
Máté László- Winner - első önálló kötete „XXI.századi magány” címmel. Bővebb információ a könyvről
itt


Megjelent:
S. Farkas Zsuzsanna - fzsanna szerzőtársunk első kötete,
Kristálypalota címmel.
A könyvet, itt
lehet megrendelni


Megjelent:
Bódai-Soós Judit - juditti
első önálló kötete!
Címe: Visszafelé szaladó fák
Bővebb információ a következő címen:
http://juditti.hu/

juditti, Csillagtagoknak 20% engedményt ad!



Megjelent:
Markovic Radmila: Rövid történetek az életemből című könyve.
Megvásárolható: Itt


Megjelent:
Dr. Bige Szabolcs Csaba - bigeszab „A torony és más írások” című könyve.
Örömében természetesen mi is osztozunk.
Gratulálunk kedves Szabolcs!
A könyv megrendelésének módja és ajánlása Itt


Megjelent:
Rinka - Sz. Karker Mária kisregénye Kísértetház címmel az editonnove kiadónál!
Megvásárolható: itt!
A Csillagszemek nevében gratulálok!
Kabosa


Megjelent:
Károlyiné Baka Gyöngyi - Gyösh „Még ne most” című versantológiája.
Azt hiszem mindannyiunk nevében gratulálhatok hozzá! (Kabosa)
Elérhető itt!
Hírek szerzőinkről Mindig nagy örömmel tájékoztatunk a Csillagszemek szerzőinek sikeréről. Videcz Ferencet, azaz a mi Esotericusunkat ez év január 22-én, a Magyar Kultúra Napján Szekszárdon A Tolna megyei művészetért díjjal tüntették ki.
Szívből gratulálunk.


Vitafórum

Online felhasználók

Jelenleg 3 felhasználó és 5 vendég van a webhelyen.

Aktív felhasználók

  • Edafelicia
  • Erzsi
  • janus

Legfrissebb kép

Szirom-felhőSzeptemberi mozaik

Tagjaink weboldalai

tagok oldala

Friss hozzászólások

Üzenőfal

Magdileona: Gina, nagyon köszönöm!:)
matasicsi: Szép Álmokat kívánok Mindenkinek! :-)
Gina: Kedves Magdi!Gratulálok a versesköteted megjelenéséhez.További hasonlóan szép alkotásokat kívánok.Gina
ZsefyZsanett: Kedves Ditta és Szilus! Kicsit elszaladt az idő..Holnap írok a hsz-etekre. Puszi: Zsanett
M. Fehérvári Judit:

Szép Napot Neked Szinba! :-)

http://www.youtube.com/watch?v=rhCM88LhoW0

M. Fehérvári Judit:

Ha van elég időtök, használjátok már a blogbejegyzésekhez való hozzászólás lehetőségét is! Nem az enyémekhez, de nagyszerű dolgok vannak itt!

M. Fehérvári Judit: Szép Estét Neked Senior-Anikó! :-)
Erzsi: Szia Gyosh, csak nem járt már le a szabadság?
varganora: Szép estét Mindenkinek!! :)
M. Fehérvári Judit:

Szép Estét Neketek! Nórinak külön, mert a dal Burunduknak egy kis esti köszönet a szép fordításokért!

http://www.youtube.com/watch?v=N2xO_FWR1z8&feature=related

Login or register to post shouts
Összes üzenet

....::....