Az asszony kezébe temette az arcát, hátát rázta a zokogás.
Fülében visszacsengett a bejárati ajtó csapódásának szörnyű hangja.

A férfi belépett a zsúfolt váróba, körülnézett és reményt vesztetten sóhajtott egy nagyot. Már nem lepte meg a sok ember, hozzászokott. Hónapok óta járt ide, és mindig órákat kellett várnia.

A napokban olvastam Senior „A Dagály fürdőben márciusban.” című remek írását. Idilli képet fest az úszásról és arról az érzésről, ami e tevékenység közben átjárja az embert, kedvet csinálva mindenkinek, hogy kipróbálja és részese legyen ennek a feeling-nek.

Ezt a két rövid történetet elsősorban azoknak ajánlom a figyelmébe, akik még csak fontolgatják, hogy kutyát vesznek. A kutyatartás nagyon sok örömmel, de sok-sok gonddal és költséggel jár. Kevesebb elhagyott, az utcára kidobott, vagy menhelybe beadott állat lenne, ha mindenki felmérné a lehetőségeit mielőtt kutyatartásra adná a fejét.

A hátát a falnak támasztva várta a buszt, amelyik Zugló felöl jött. Zsebében szorongatta a pénzt, amit egy órája a kereskedőtől kapott. Érezte hogy már nedves a pénz izzadt tenyerétől, de nem akarta elengedni. Az utolsó kapcsolat még a motorjával, amit annyira szeretett.

Állt a villamos megállóban, és egyre rosszabbul érezte magát. A cipő szorította a lábát, a fene tudja mikor volt utoljára a lábán. Az ingnyak is szűkebb lett mióta nem viselte. Ráadásul a villamos sem akart jönni. Ott állt és magát szidta.

Ült az íróasztalnál és meredten nézte a telefont. Tudta, mindjárt meg fog szólalni. Halotta az előbb a szomszédban az ajtócsapódást. Ami azt jelentette, megjött a főnök..

Fázósan megborzongott a fotelben, összehúzta magán a köntösét.
Be kellene csukni az ablakot – gondolta - de valahogy nem volt kedve felállni.
Nem akart megint egyedül maradni.

Feküdt a kórházi ágyon, és nagyon el volt keseredve. A bal válla begipszelve és az egész keze kipockolva. Ez is csak velem történhetett meg, gondolta.

Megállt, elővette a zsebkendőjét, megtörülte az izzadt homlokát és körülnézett. - Félúton vagyok, gondolta. Nagyot sóhajtott felvette a két nehéz szatyrát és elindult. A busz csak a faluig járt onnan gyalog kellett megtenni két kilométert. Néha felvették az ismerősök, de ma hétköznap reggel erre nem számíthatott.

Van egy garzonlakásom Budapesten, ami csak az enyém! Egy lakás, ami csak az enyém ,egyes-egyedül az enyém. Nem is akarom elhinni, pedig itt van a papír a kezemben, amit az ügyvéd adott. Azt mondta “mától a lakás teljesen az Öné”.

A csöngetésre ébredt. Kinyitotta a szemét, abban a pillanatban a fejében hat kovács irdatlan kalapálásba kezdett. Felnézett a mennyezetre ahol a csillár kecsesen slowfoxot járt. A torka kiszáradt és borzasztóan égett.

A feleségem intenzív unszolására, napok óta járok egy koreai akupunktúrás masszázs szalonba. Mielőtt bárki félreértené, nem szex masszázsról van szó, hanem egy most kiépülő hálózat ingyenes szolgáltatásáról, ahol egy speciális masszázs ágyon kúrálják az embert.

Négyen állunk a lépcsőházban, várjuk a liftet. Egy idős házaspár, egy húsz év körüli lány és én. A bácsit ismerem látásból. Fent laknak a hetediken. Van egy a Wartburgja, ami nem sokkal lehet fiatalabb, mint ő. Nagyon vigyáz rá, így a korához képest nagyon jó állapotban van. A lány biztos nem itt lakik, mert még sosem láttam. Oldalról nézem, óvatosan nehogy feltűnő legyen. Csinos, állapítom meg, sőt nagyon csinos.

Hirtelen támadt fel a szél. Viharos erővel söpört végig a villamos megállóban az emberek között, felkapva a szemetet és a port. Senki nem bánta, mert a város napok óta szenvedett a kánikulától. Szinte sütött az aszfalt, úgy ontotta magából a hőséget.