Cyber szerelem
Egy világ omlott össze benne a pillanat törtrésze alatt. Egészen addig meggyőződése volt, hogy mind szellemileg, mind fizikailag egy jó karban lévő, sokszoros nagymama. Halad a korral, rejtvényt fejt, olvas, követi a világban folyó eseményeket. Nem kihívóan, de csinosan öltözködik, hál’ Isten még nem felejt el semmit…
Hamu alatt parázs
Évtizedekig csak lesték egymást. A lakótelepen nőttek fel, egymás szeme előtt. A férfi ott is született, a nő hatévesen költözött oda. Egy iskolába jártak, egy időben érettségiztek. A férfi kollégiumban folytatta a tanulmányait, a nő otthonról járt be a városi főiskolára.
Jég és tűz
Azt tartja a mondás: a tűz vízzé olvasztja a jeget, … azután a víz kioltja a tüzet. A női nemnek megadva az elsőbbséget, először a jégről beszéljünk, mert a Nő valóban jég volt. Tisztességében támadhatatlan, becsületében példaértékű, ám épp ezért…. jellegtelen és unalmas.
Bolondulásig
Már apró gyerekkorukban úgy kötődtek egymáshoz, mint az ikrek, pedig testvérek sem voltak, csupán barátok. Nagyon jó barátok, szinte elválaszthatatlanok.
Mint a méz
A kedvesemhez indultam, szerelemmel teli szívvel. Az egyetemi szemeszter vége óta nem találkoztunk, mert mindketten hazamentünk szüleinkhez. Két hét azonban éppen elég volt a családból, de legfőképpen nélküle.
„Ilyen nagy szerelem…”
Két kiváló Színész, Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva legendás szerelme – ahogy én látom, teljesen szubjektív megközelítésben, azaz az én szemszögemből – erről szól ez az írás.
A cím több okból is adja magát…









Friss hozzászólások
1 óra 10 perc
4 óra 2 perc
4 óra 13 perc
4 óra 31 perc
4 óra 36 perc
4 óra 42 perc
5 óra 33 perc
6 óra 14 perc
6 óra 16 perc
6 óra 18 perc