Hívatlanul

„Talán a második héten kezdtek el Ők ketten beszélgetni. Volt miről! Még az autóikat is elcserélték néhány napra, mert „akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a kelő nap az ő erejében” mindegy a vagyon, a külsőség, mert minden csak merő káprázat – vélte Debóra.”
Babonás Barci

„Arról nem szólt a fáma, hogy a papa születése időben mennyire esett közel ehhez a liesonhoz, de Barci mindig úgy képzelte, hogy ő a művész úr unokája lehet, és persze örökölte a tehetségét is.”
Sanci és a tündérek 2/2

A következő másodpercben a két fiú egy ketrecben találta magát, Morgolot pedig távozott, akaratlanul is magával sodorva a láthatatlan kislányt.
Sanci és a tündérek 1/2

Sanci a tükörre nézett, s meglepetésében nagyot kiáltott. A tükörből, saját képmása helyett, egy apró teremtmény integetett vidáman. Egy egészen kicsi leányka, áttetsző szárnyakkal a vállán.
Gőgös Lenke

Egyszer régen, réges-régen, a varázslatok idejében, szép országunknak szívében állt egy aranypalota. Ebben a palotában egy jólelkű öreg gróf lakott, akit mindenki csak Simon apónak hívott. Kilenc gyermeke volt a grófnak, s a kis Lenke volt mind között a legifjabb.
Bólintóni esete a Húsvéti nyúllal

- Bólintóni egy igen aprócska lény, aki ott lakik a füled mögötti kispolcon – mondta nagymama Ancsinak, az unokájának, aki éppen akkor vackolódott el ágyában, felkészülve az ebéd utáni szunyókálásra.
Szabad-e varázsolni?

Kicsengettek az utolsó óráról. Kezdődik a vakáció! Dorina éppen most fejezte be a második osztályt, és nagyon várta már a nyári szünetet. Ezért aztán vidáman indult hazafelé.
Mese a daloskedvű vízimalomról
Kegyetlen januári szélorkán süvített át a városokon, falvakon… Haragosan tombolt, s ha valami az útját merte állni, nem ismert kegyelmet: tört és zúzott. Hólavinát indított útnak a hegyekből, amely félelmetes gyorsasággal szánkázott a völgy felé, maga alá gyűrt minden teremtett lelket.








Friss hozzászólások
48 perc 31 másodperc
3 óra 40 perc
3 óra 51 perc
4 óra 8 perc
4 óra 14 perc
4 óra 20 perc
5 óra 10 perc
5 óra 52 perc
5 óra 53 perc
5 óra 55 perc