Mi lányok a majd kétnapos távollét után szerettünk volna mielőbb otthon lenni, ezért sehogy sem értettük miért van János úgy bezsongva és miért hajtogatja két napon át makacsul, hogy igenis oda -hazaindulás előtt, - ha törik, ha szakad el fogunk menni, igenis azt a helyet meg fogjuk nézni! Mivel egyetlen férfiként - ő volt a sofőrünk, már-már megadtuk magunkat – Na jó legyen! – de azután szerencsére cseperegni kezdett az eső és ő sem erősködött tovább…

Valahányszor gyermekkorom városában, Nagyváradon járok, mindig felkeresek egy-egy bennem emléket idéző helyet – utcát, épületet, parkot.

Egy történet arról, hogy a nagy politika megváltoztat(hat)ja ugyan a kis emberek életét, de az igaz és mély baráti köteléket soha és semmilyen politika nem képes kettétépni …

Persze rám lehet sütni a bélyeget, a fenti cím nem saját ötlet, plágium – igen, tudom… Be kell hogy valljam az igazat, meghatározóbban, sajnos nem tudom megfogalmazni, mit érez az, aki a partja mentén, a hatalmas, évszádos fák alatt sétálgat… mondjuk kora reggel, amikor még alig-alig találkozni emberekkel – amikor a csendnek tényleg hallatszik a hangja.