Csillagszemek

Szerzők és szerkesztők

........

Újra Velencében

 

„Hatalmas cukkini virágokat sütök ki sörtésztában, borjúszegyet töltök meg pisztáciával, húsos pancettával, parmezánnal és zsályával.”

A kamaszok és a szex

 

A hatvanas évek kamaszai szinte semmit sem tudtak a szexuális életről, a gyakran prűd szülők nem beszéltek a témáról, úgy vélték, elég, ha a lányok lelkére kötik, hogy férjhezmenetelükig őrizzék a szüzességüket.

Esztena és bálmos

 Húgomhoz mentünk Húsvét szent ünnepét megülni, hogy együtt örvendezhessünk a Feltámadásnak.

Árny-gondolat

Világéletében arra törekedett, legalább a saját ügyeit a körülményekhez képest a legjobban intézze. Mindent szépen jó előre eltervezett, aztán meg… és hogy végül is mi vált belőle, már nem csak egyedül ő a felelős.

Eszem-iszom beszéd

Nem is gondoljuk, hogy az evés-ivás szerepe milyen jelentős mindennapi beszédünkben. Pedig szófordulatok, egyszerű kifejezések, szólások és mondások tucatjai utalnak ételre, italra vagy ezek elfogyasztására valamilyen módon.
Nem kerülgetem hát tovább a témát, mint macska a forró a kását, hanem egyenesen belecsapok a lecsóba:

A tötött káposzta egy külön csoda

Beszélgessünk a töltött káposztáról

Kalóriaszámolás, görcsös igyekezet…és baklava

Mikor készítesz már baklavát? Szóval a család ehetne valami édeset? De nem csak ők. Én is. Igazuk van, tényleg régen készítettem. Szétnézek a konyhában, minden hozzávaló megvan, csak diót kell darálni.

Miért jó kövérnek lenni?

A kövérség negatív oldalát már unásig ismerheti mindenki, hiszen a csapból is ez folyik. Gyanítom, hogy bárki fel tudna sorolni legalább öt olyan okot, amiért rossz (káros, egészségtelen) kövérnek lenni. Pedig az igazság az, hogy nem is olyan rossz, s hogy ezt igazoljam; összegyűjtöttem néhány olyan tényt, amiért jó kövérnek lenni.

KAJAKOZÁS A SZOLNOKI HOLT-TISZÁN

Narancssárga, késő délután.
Jobbomon a víz tüköréről vakít a nap, balra aranylik a nádas.
Bal karomat váll/szemmagasságban előre tolom, csuklóm egyenes, karom folytatása, hüvelyk- és többi ujjam között lazán tartom a lapátot, törzsem (a kajakban ülve) kissé jobbra elfordul.

GERLITZEN, 1911 m.

Nyolcan ülünk egy hintában, libegünk fölfelé a hegycsúcsra, a porlasztott tejbe. Alattunk mindent beborító fehérség, mely még a fenyőfák ágait is lehúzza. Apró, színes csóvaként tűnnek elő a sűrű ködből a „hómezők lovagjai”, akik egymás nyomait keresztezve cikáznak lefelé a völgykatlanba, hogy később őket is felhozza a lift. Föl, le, föl, le - ennek mi értelme? Hát, a két lécen, vagy hó-deszkán való lesiklás gyönyörűsége!

Belépés

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Archives

szeptember 2010
vhkszecspszo
-2-101234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293012

Rólunk

   Hírek-rólunk

Megjelent:
Jószay Magdolna első önálló verseskönyve, Szívhang a kövek mögül címmel.
Kiadó: Z-Press Kiadó Kft.
A kötet 236 oldalon kereken 400 verset tartalmaz.
Érdeklődni:
ITT
Kedves Magdi, gratulálunk!


Megjelent:
Mester Györgyi - Gina negyedik novellásköte:
- Haláli (jó) történetek címmel.
Kiadó: Ad Librum
Gratulálunk!
A szerző új kötete, valamint:
- A legjavából,
- a Fehéren, feketén, és
- a Tisztítótűz
című könyvei megrendelhetők:
Itt


Megjelent:
Máté László - Winner regénye Családfa címmel. Kiadó:Zpress Kft, Ára: 2200 Ft. Megrendelhető: matelaszlo@chello.hu e-mail címen vagy a www.bookline.hu oldalon. Gratulálunk!


Megjelent:
Tóth János - Janus - negyedik verseskötete
A perc partján címmel.
A kötet az az elmúlt húsz év verseiből készített válogatást tartalmazza. Megrendelhető: janus@mezocsat.hu Gratulálunk!


Megjelent:
Máté László- Winner - első önálló kötete „XXI.századi magány” címmel. Bővebb információ a könyvről
itt


Megjelent:
S. Farkas Zsuzsanna - fzsanna szerzőtársunk első kötete,
Kristálypalota címmel.
A könyvet, itt
lehet megrendelni


Megjelent:
Bódai-Soós Judit - juditti
első önálló kötete!
Címe: Visszafelé szaladó fák
Bővebb információ a következő címen:
http://juditti.hu/

juditti, Csillagtagoknak 20% engedményt ad!



Megjelent:
Markovic Radmila: Rövid történetek az életemből című könyve.
Megvásárolható: Itt


Megjelent:
Dr. Bige Szabolcs Csaba - bigeszab „A torony és más írások” című könyve.
Örömében természetesen mi is osztozunk.
Gratulálunk kedves Szabolcs!
A könyv megrendelésének módja és ajánlása Itt


Megjelent:
Rinka - Sz. Karker Mária kisregénye Kísértetház címmel az editonnove kiadónál!
Megvásárolható: itt!
A Csillagszemek nevében gratulálok!
Kabosa


Megjelent:
Károlyiné Baka Gyöngyi - Gyösh „Még ne most” című versantológiája.
Azt hiszem mindannyiunk nevében gratulálhatok hozzá! (Kabosa)
Elérhető itt!
Hírek szerzőinkről Mindig nagy örömmel tájékoztatunk a Csillagszemek szerzőinek sikeréről. Videcz Ferencet, azaz a mi Esotericusunkat ez év január 22-én, a Magyar Kultúra Napján Szekszárdon A Tolna megyei művészetért díjjal tüntették ki.
Szívből gratulálunk.


Vitafórum

Online felhasználók

Jelenleg 3 felhasználó és 6 vendég van a webhelyen.

Aktív felhasználók

  • Edafelicia
  • BURUNDUK
  • Erzsi

Legfrissebb kép

Szirom-felhőSzeptemberi mozaik

Tagjaink weboldalai

tagok oldala

Friss hozzászólások

Üzenőfal

Magdileona: Gina, nagyon köszönöm!:)
matasicsi: Szép Álmokat kívánok Mindenkinek! :-)
Gina: Kedves Magdi!Gratulálok a versesköteted megjelenéséhez.További hasonlóan szép alkotásokat kívánok.Gina
ZsefyZsanett: Kedves Ditta és Szilus! Kicsit elszaladt az idő..Holnap írok a hsz-etekre. Puszi: Zsanett
M. Fehérvári Judit:

Szép Napot Neked Szinba! :-)

http://www.youtube.com/watch?v=rhCM88LhoW0

M. Fehérvári Judit:

Ha van elég időtök, használjátok már a blogbejegyzésekhez való hozzászólás lehetőségét is! Nem az enyémekhez, de nagyszerű dolgok vannak itt!

M. Fehérvári Judit: Szép Estét Neked Senior-Anikó! :-)
Erzsi: Szia Gyosh, csak nem járt már le a szabadság?
varganora: Szép estét Mindenkinek!! :)
M. Fehérvári Judit:

Szép Estét Neketek! Nórinak külön, mert a dal Burunduknak egy kis esti köszönet a szép fordításokért!

http://www.youtube.com/watch?v=N2xO_FWR1z8&feature=related

Login or register to post shouts
Összes üzenet

....::....